meghívó42010.szeptember 27-én került sor Abádszalókon a Városi Polgármesteri Hivatal Dísztermében  az” Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvíztisztítási projektje- KEOP-7.1.2.0.-2007-0030” c. project keretében rendezett sajtótájékoztatóra.

A sajtótájékoztató apropója: a 2.fordulós pályázati anyag benyújtásra került augusztus végén, melynek elbírálása jelenleg folyamatban van.

A tájékoztatót Turóczi Judit az AT Professional Kft vezetője vezette le, ahol  a felszólalók ismertették a beruházás eddigi eredményeit,jelenlegi állását, nehézségeit, valamint a soron következő feladatokat.

Többek között felszólalt Szabó István Abádszalók Város Alpolgármestere, Szabó András Kunhegyes Város Polgármestere, Molnár Józsefné az Abádszalóki Viziközmű Társulat Intézőbizottságának Elnöke, Rózsa Lajos a Kunhegyesi Viziközmű Társulat Intézőbizottságának Elnöke valamint Balogh József az Abádszalók Város Önkormányzat munkatársa.

Az elhangzott tájékoztatót követően a sajtó megjelent képviselői tettek fel kérdéseket a beruházással kapcsolatban.

A találkozó jó hangulatban telt és eredményes volt, melyet a két nap múlva a Szent István Rádió-ban elhangzó Szószóló c. műsor is tanúsíthatott.

                                                                                             képek a sajtótájékoztatóról